A Dunakanyar

Egy séta és egy csobbanás.

A sziget másik oldalán a Nagy-Dunánál, szemben Verőcemaros...





Tényleg csak két rövidke kirándulás és fürdőzés volt.

Csak virtuálisan...vidáman...békésen...

Az én virtuális kávéházamban egész nap jönnének mennének az emberek, mindenki annyi ideig maradna, ameddig tetszik, a fogyasztástól függetlenül, beszélgetnének egymással, bármiről, kötetlen izgalmas csevegés folyna, amibe bárki bármikor, kedve szerint belefolyhatna.

No persze itt a fogyasztást nem csészével, pohárral és korsóval mérik, hanem szavakat, mondatokat, verseket, írásokat lehet fogyasztani.
Fizetni leginkább azzal lehet, ha írtok, vagy akár feltesztek valamit, ami nektek, kedves, nektek tetszik.

Délután van, a kis képzeletbeli kávéházunk félig meddig tele van. Világítás még nem kell, a napfény beszűrődik az ablakokon. A kiszolgáló fiatalember a pultra könyökölve egy látszólag izgalmas könyvet olvas. A rádióból diszkrét zene szól.

Az egyik sarokban idős úr ül, előtte szétterített újság, a szemüvegtokja és egy könyv. Komótosan kortyolgatja olvasásközben a borát és a szemüvege mögül kipillantva időnként körülnéz.

A vele szemben ülő fiatal lányokat figyeli, élénken beszélgetnek, néha egymás szavába vágnak, barátnők, akik összejöttek egy kis csevegésre. Kitárgyalják a pasikat, közben szórakozottan lapozgatják a női újságokat és jégkockára csorgatott gyümölcslevet isznak, összecsücsörített ajkakkal, szívószállal.

Egy másik asztalnál négy férfi ül, jókedvűek, valamit mintha ünnepelnének. Előttük kicsi pálinkás poharak és korsó sörök. Koccintanak, láthatóan gratulálnak egyik társuknak, aztán jólesően, jót húznak a hideg sörből. Hátradőlnek székeikben és folyik az eszmecsere, talán politizálnak is. Néha azért csak úgy szórakozottan rajta felejtik a szemüket a lányokon.

Az ajtóhoz legközelebb álló asztalnál egy nagyi ül, két kisebbecske unokával. A gyerekek valami sütit majszolnak és gyümölcslevet isznak, tele szájjal vágnak egymás szavába. A nagyi kávéját kavargatva nézi őket és arra próbál koncentrálni, hogy ne morzsázzanak túl sokat.

Egy másik asztalnál egy középkorú házaspár ül, talán bevásárlásból érkeztek és mielőtt hazaérnek megisznak valami jó hideget, szomjasak ez látszik. Békésen beszélgetnek, a férfi a lapokba is belenéz.
Hirtelen szinte berobban a helyiségbe a helybéli társasági élet ismert figurája, dinamikus, nagy hangú, délceg pasi, igazi macsó típus. Azonnal megtelik az helyiség egy kis élettel, mindenki felkapja a helyét.

- Kézcsókom a hölgyeknek, jó napokat az uraknak, csókolom Piri néni, elhozta az unokákat, szevasz Lajoskám, mi újság, a szokásosat kérem! - csak úgy egy szuszra.

Mielőtt lekönyökölne a pult szélére lekezel a férfiakkal és máris nyúl a jó korsó sörért, meleg van, a felét le is húzza egyszerre.

- Hát mit szóltok ehhez a meleghez? A fenébe, a múlt héten kellett volna, itt voltak a pesti rokonok. Szinte csak magának beszél, de mindenkinek, mert mindenki figyel rá.

- Mit mond a politika Béla bátyám?- fordul az olvasgató öreghez. Csak nem a tévés, rádiós elbocsájtásokat olvassa? Hát szépen vagyunk, kurva egy világ ez! Nem igaz? -  Béla bátyám.

Az öreg csak bólogat - Az van édes fiam, ahogy mondod, de hát mit csináljunk - így az öreg.

- Na minden jót, mindenkinek! - felhajtja a maradék sört - megyek, mert még van egy kis dolgom. Lajoskám, este még jövök!

Elviharzik, pont ahogy jött. A többiek visszatérnek az olvasáshoz, a csevegéshez, a hideg italokhoz.

Valahogy így zajlik az élet, mint egy állandó körforgás, a kis betérő sosem unalmas és sosem üres. Jönnek, mennek, megpihennek, kicsit oltják a szomjukat az emberek és mindenki mindenkit ismer.

Ezt lehet itt megtenni, virtuálisan.

Egyenlőre az írásaitokat, akik jöttök vendégségbe, hozzászólásként kéne feltenni és bemásolnám a megfelelő helyre. Aztán majd megkérdezem, vagy megtalálom, hogy hogyan csatlakozhat bárki társírónak.